Katamarán Suli tábor 2019. augusztus 19-23. második nap

Katamarán Suli tábor 2019. augusztus 19-23. második nap

Katamarán Suli tábor 2019. augusztus 19-23. második nap 1733 1152 Katamarán Suli

Kedd – Augusztus 20. Forrósággal dúsított vidámság mindenütt.

Keddre a tetőfokára hágott a kánikula.  De ez nem tartott vissza minket attól, hogy jól szórakozzunk, sőt némi tanulást is sikerült ma becsempészni a programba.

Az előrejelzés meleget jósolt, és ma sem tévedtek a meteorológusok. Már reggel sem fáztunk, ezt tetéztük némi reggeli tornával, amit Heli és Anna, a Nacra 15 katamarán versenyzőink koordináltak. Naná, hogy utána csobbanton, nem is keveset. Majd még a tízórai előtt sebesen felszereltük a kicsi katamaránokat, úgy nedvesen, hogy legyen hűtésünk.

Reggel még csábítóan lengedezett a keleti szél, így kihajóztunk.  A délelőtt folyamán mindenki hajóba került, némiképp új  összeállításban a tegnapihoz képest. Igyekeztünk úgy összeállítani a párosokat, hogy a vidám hangulat is megmaradjon a fedélzeten, de azért a szakmaiság se sérüljön. A vízen a szél megtréfált minket, – mire kiértünk szinte teljesen visszahúzódott. De mi sem estünk kétségbe, beiktattuk az egészségügyi fürdést, a borulás – visszaállítás gyakorlattal együtt, a nebulóink legnagyobb örömére. Az igazi meglepi azonban csak ezután következett. A tükör vízen az új fehér motorossal vontázási tréning került terítékre, amit sikongás és vidámság kísért az egész keleti medencében.  A nagy örömködésben némi késéssel értünk partot, ahol az ebéd már várt ránk.

Az első fogásnak tálalt krumplileves, gyorsan eltűnt a tányérokból. De a másodiknak érkezett pörköltszaftban készült csirkecombra sem volt panasz. Délidőben a meleg enyhítése végett pihiztünk az árnyékban, amit pingponggal egészítettünk ki. A tét is komoly volt, aki legyőzte Gabót, átvehette a Katamarán Suliban méltán világhírű Pilóta keksz csomagját, – hárman is voltak a szerencsések.

A csomók tanulása minden táborunk szerves részét képezi, hiszen a Magyar Vitorlás Szövetség által minősített oktatási intézményként a tanulóinkat is értékeljük. Ezért a délutánt csomózással folytattuk, amit egyensúlyozási verseny követett. Az egyensúlyozási képesség elengedhetetlen kelléke a katamaránozásnak, így ehhez való fejlesztő eszközök állandóan velünk vannak, és használjuk is őket. Ma Helena által került a múlt részére, Marci által korábban beállított egyensúlyozási csúcs, hiszen Heli most tíz percig állt rajta. Ez új Katamarán Suli rekord, és csak azért fejezte be, mert kihajóztunk. Ügyes!

Délután is eljött a vízre szállás ideje, de mivel semmi szél nem fújt, ezért két motorossal tettük meg ezt. Világos és Sötét csapatot alakítottunk (a motorosok színeinek megfelelően) és „nyalóka úszó váltó versenyt” rendeztünk, ahol felfújható fagyi nyalókával kellett úszni. Nagyjából ez volt a nap csúcspontja. Többnyire élvezték is a srácok, ám mivel a Sötét csapat nyert, a Világos oldaláról érződött némi csalódottság – na de majd máskor lesz visszavágó!

Sajnos ma is elérkezett az a pillanat, mikor ki kellett jönnünk a Balatonból. Megtámadtuk a kikötőt, a kis katamaránokat pedig leszereltük. Az értékelés nem maradhatott el, amelyet müzlivel és gyümölccsel párosítottunk. Szerdán folytatódnak a kalandok, remélhetőleg a beígért friss szélben.

Szöveg: Gabó és Rozsda

Fotó: Kati, Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!