Katamarán Suli tábor 2019. július 22-26. első nap

Katamarán Suli tábor 2019. július 22-26. első nap

Katamarán Suli tábor 2019. július 22-26. első nap 1539 1024 Katamarán Suli

Kipihenve a Kékszalag fáradalmait, lelkesen tértünk vissza az utánpótlás nevelés mezejére. Eheti táborunk első napja a megszokottaknak megfelelően kicsit később 9:00 órakor vette kezdetét. Meglehetősen nagy létszámban kezdtünk neki ennek a turnusnak, hiszen a Katamarán Suli aktuális tábora mellett Nacra 15/17 klinik is zajlik.

Az alapvető tábori ismeretek, viselkedési szabályok átbeszélését követően sor került az ismerkedésre, felmértük a gyermekek úszást tudását. Miután bejártuk a telepet és kicsit ismerkedtünk a hajókkal el is repült a délelőtt, így ideje volt megebédelni. A mai menü, a gyümölcsleves illetve a bolognai spagetti többnyire elnyerte a gyermekek tetszését. Az ebéd után pihenés és játék következett majd elkezdtük felszerelni azokat a Topaz 12 katamaránokat, amelyekkel ma vitorláztunk. Miután a gyerekek felöltöztek jól bekenték magukat napkrémmel felvették a mentőmellényt és a bukósisakokot, amelyek kötelező biztonsági elemek a katamarán oktatásban. Ezután ki vitorláztunk a kikötő előtti nyílt víz területre és megismerkedtünk a vitorlázás rejtelmeivel. A srácoknak emellett lehetőségük nyílt a borulás gyakorlására is, amelyet a hajók visszaállítása követett. Számunkra már nem meglepő módon a gyerekek meglehetősen élveztek. A vízről kiérve leszereltünk, majd értékeléssel zártuk a mai napot.

Szöveg: Gabó
Fotó: Kati, Hajni, Gabó és Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!