Katamarán Suli tábor 2019. július 22-26. második nap

Katamarán Suli tábor 2019. július 22-26. második nap

Katamarán Suli tábor 2019. július 22-26. második nap 1540 1024 Katamarán Suli

Kedden nem csak a meleg folytatódott, hanem a szórakozás is, amihez némi tanulás is párosult.

Az előrejelzés meleget jósolt, és most nem tévedtek a meteorológusok. Reggel ugyan kissé borongós volt az idő, de ezt nem éreztük a hőmérsékleten.  Szokásunknak megfelelően – Hajni  vezetésével – laza nyújtó, átmozgató gyakorlatokkal aktivizáltuk tanítványainkat, majd még a tízórai előtt sebesen felszereltük a kicsi katamaránokat, melyek mellé még két nagyobb is csatlakozott.

A délelőtt folyamán mindenki hajóba került, némiképp új  összeállításban a tegnapihoz képest. A vízen bemelegítő félszeles gyakorlatokat követően a nagyobb (16-os) hajókon vitorlázók már újabb kihívásokkal szembesültek és megismerkedtek a cirkálás rejtelmeivel. Kiderült, nem is olyan nehéz dolog ez. A nagy vitorlázásban némi késéssel értünk partot, ahol az ebéd már várt ránk.

Az első fogásnak tálalt paradicsomleves, gyorsan eltűnt a tányérokból. De a másodiknak érkezett csirkecomb és zöldséges rizsre sem volt panasz.  Oktatóink méltó szavakkal illették a délelőtti vitorlázó teljesítményeket.

Délidőben a meleg enyhítése végett pihiztünk az árnyékban és fürdőztünk.

Délután is eljött a vízre szállás ideje, és a beöltözést követően kihajóztunk hat hajóval. A csapatok kialakításánál most figyelembe vettük a baráti szálakat is. A szél időközben erősödött és emiatt jelentős számban alakultak ki akciók. A rohanást többnyire élvezték is a srácok. A tegnapi borulásgyakorlatokat ma élesben is tesztelniük kellett a tanoncoknak, bár a hajók visszaállítása ma küzdelmesebb volt.

A Nacra falka is komolyat edzett a mai friss szélben. Legnagyobb meglepetésükre a Virág Flóra – Molnár Dávid páros is csatlakozott a csapathoz. A repülő bemutatót csak az alósörsi hínár tenyészet szakított a félbe, no meg néhány komolyabb borulás. Az egyik ürügyet szolgáltatott arra, hogy tovább erősítsünk a vízi mentőkkel a kapcsolatot, de jobb félni, mint megijedni – tartja a mondás. Szerencsére nagyobb baj nem történet, hiszen a Katamarán Suliban a komoly tempóhoz védőfelszerelés is jár.

Sajnos ma is elérkezett az a pillanat, mikor ki kellett jönnünk a Balatonból. Megtámadtuk a kikötőt, kihalásztuk a kis katamaránokat majd leszereltünk. Az értékelés nem maradhatott el, ahogy a müzlivel és gyümölccsel dúsított közös értékelés sem. Szerdán folytatódnak a kalandok.

Szöveg: Gabó, Rozsda
Fotó: Hajni, Gabó és Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!