Katamarán Suli tábor 2019. július 1-5. – ötödik nap

Katamarán Suli tábor 2019. július 1-5. – ötödik nap

Katamarán Suli tábor 2019. július 1-5. – ötödik nap 1600 929 Katamarán Suli

Elérkezett a táborzáró pénteki nap is. Egy igazán intelligens, összetartó és ügyes kis csapat hete ért véget. Mi is nagyon élveztük a velük töltött időt.

A reggelt fülledt melegben kezdtük, és a változatosság kedvéért Huba tornával. Majd sebesen felszereltünk és kihajóztunk, hiszen remek nyugati szél várt ránk. A „kék” Nacra 15 egységgel volt csak egy kicsit több dolgunk, hiszen a tegnapi vitorla szakadást reggel orvosolniuk kellett. Pécsváradi Ákosnak köszönhetően ez is ez is megvalósult, így következhettek a vízi gyakorlatok.

Lovi kirakott egy hurka pályát, Topaz flotta a kisebb, Nacra falka a nagyobb változatot vitorlázta, és a frissülő szélben egy borulással sikerült is megúszni a kihívásokat. A délelőtt hamar elröpült, így kénytelenek voltunk partra szállni és ebédelni.

Az Alsóörs Marina ismét nebuló kompatibilis menüvel várt minket. Tárkonyos csirkehúslevest kaptunk, amit rizsfelfújt követett eper lekvárral, – mondanunk sem kell, ripsz-ropsz befalták a fiatalok. A délutáni szieszta csendben telt, érződött az egész hetes munka a mini katamaránosok fizikumán. Egyesek még el is szundítottak a hűs oktató teremben.

Délutánra szülői bemutatót terveztünk, de a tavon átfújó nyugati szél nem csak komoly hullámokat hozott, de tovább erősöd, így el kellett tekintenünk tőle. Helyette a szeretteinkkel közösen leszereltünk, elpakoltuk a mini katamaránokat és megtartottuk a szokásos Katamarán Sulis díjkiosztót.

Mivel a mi a Magyar Vitorlás Szövetség által minősített iskola is vagyunk, a Vitorlás Suli program keretein belül minősítettük a jövő vitorlázó palántáit. Kiosztásra került a Nacra 15 egységek részére a versenyzős karóra, a Nacra 17 egység részére a Nacra Racing sapi és persze a heti különdíj sem maradhatott el. Sosi pedig, – aki kényszerűségből összebarátkozott a vízi mentőkkel – a Team Black Jack hivatalos Zhik sapiját vihette haza fájdalomdíjul, illetve Spinnaker napszemüveget és karórát kapott Lovitól.

Szeretnénk köszönetet mondani a szülőknek, akik a legféltettebb kincsüket, a gyermekeiket bízták ránk a héten. Reméljük, hogy nemcsak egyben, de élményekkel feltöltve adtuk vissza őket a szülői háznak. Elismerés jár minden tanítványunknak, akik a nagy melegben, olykor igen erős szélben is kiválóan helyt álltak a Katamarán Suliban. Többen közülük versenyzésre készek, várjuk őket az őszi edzéseken, illetve leigazolt versenyzőként az egyesületünkben.

A heti oktatói munkát Lovi vezette, akit a kismama Hajni és persze Miki segített, köszönet jár nekik is, miként Kingának, aki az itt alvós falkát felügyelte. Bízunk benne, hogy hamarosan újra találkozunk.

Szöveg: Rozsda

Fotó: Aradi Hajni, Váradi Miki, Lovi

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!