Katamarán Suli tábor 2019. július 29 – augusztus 2. első nap

Katamarán Suli tábor 2019. július 29 – augusztus 2. első nap

Katamarán Suli tábor 2019. július 29 – augusztus 2. első nap 1540 1024 Katamarán Suli

Új hét, új kalandok és újabb remek tanítványok. Kissé borús időben, de annál vidámabb hangulatban vette kezdetét július utolsó tábora.

Jó szokásunk szerint reggel ismerekedéssel kezdtük a napot – hiszen ha egy hetet fogunk együtt eltölteni, nem árt, ha tudjuk, kik is a katamarános társaink – ugye? Mit kiderült, a héten igen nemzetközi a hangulat a Katamarán Suliban. Tanítványaink az alábbi helyekről érkeztek hozzánk: Németország, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Katar, – de akadt olyan is, aki Brüsszelből látogatott meg minket, és ne feledjük a hazai nebulókat se. Nagyon köszönjük a bizalmat, erre közösen lehetünk nagyon büszkék. Ezek után ugye nem meglepő, ha olykor-olykor három nyelven is zajlott a megduma.

Az ismerkedés az alapvető ismeretek, szabályok bemutatása után bejártuk a telepet és kicsit ismerkedtünk a hajókkal, motorosokkal, majd az esős időre való tekintettel korán ebédeltünk. A mai fokhagymakrémleves, illetve a paprikás krumpli többnyire elnyerte a gyermekek tetszését. Az ebéd után némi pihenés és játék következett majd elkezdtük felszerelni azokat a Topaz 12 katamaránokat, amelyekkel ma vitorláztunk. Az első nap kötelező eleme a tudásszint ellenőrzése is, így közösen vegyes csapatokkal tekintettük át a heti tudásszintet. Ennek ismeretében fogjuk a további napok hajóbeosztását és szakmai programját kialakítani.

Hajni és Kati gondoskodásának köszönhetően a gyerekek nem csak felöltöztek, de jól is bekenték magukat napkrémmel, felvették a mentőmellényt és a bukósisakokat, amelyek mint már köztudott, kötelező biztonsági elemek a Katamarán Suliban.

Mire kivitorláztunk az eső elállt, a Nap kisütött, így megismerkedhettünk a vitorlázás alapvető rejtelmeivel, a leejtéssel, a bójákkal és a halzolással is.
Sajnos a kihajózás idejére a szél eléggé legyengült, így a partra érkezés érdekében az evezési képességeket is fejleszthettük. A vízről kiérve értékeléssel, illetve gyümölcs falatokkal zártuk a mai napot.

Szöveg: Gabó, Rozsda
Fotó: Hajni, Marci, Kati, Gabó és Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!