Katamarán Suli tábor 2019. július 29 – augusztus 2. negyedik nap

Katamarán Suli tábor 2019. július 29 – augusztus 2. negyedik nap

Katamarán Suli tábor 2019. július 29 – augusztus 2. negyedik nap 1540 1024 Katamarán Suli

Csütörtök – amikor nem csak sokat nevettünk, de az összes bóját elgázoltuk a vízen.

Reggel csak páran késnek, amit ma is lehetett extra testmozgással kompenzálni.  Majd persze jöhetett a bemelegítő tornasor a fűben, melyet ma Hajni kezdett vezényelni, de minden gyerek mondhatott egy-egy gyakorlatot. Így a lazítások mellet előkerült néhány felugrás, fekvőtámasz, és persze aki amilyen ötletet adott, azt még beépítettük. Szóval bemelegedtünk rendesen, amit ismét úszás követett a Balcsiban.

Száradásközben megismerkedtünk elméletben  a viharjelzéssel, a motoros mellé állással, a szélirányokkal, égtájakkal és az alapvető útjog szabályokkal is. A hajók felszerelése – csütörtöki nap lévén – már elég jól és önállóan ment. És mivel az északi szél reggel óta lengedezett, így az uzsonnázás és a beöltözést követően már vízre is szálltunk.

A nap persze rendületlenül sütött, ezért a napkrém ma sem maradhatott el. Emellett a folyadék bevitel is erősen ajánlott – az oktatóteremben, a mini katamaránokon, és a kikötőben is folyamatos itatás zajlik, – buborékos és csendes kivitelben.

A vízen a szokásos kalandok folytatódtak, persze ismét váltott legénységgel. Ma volt egy különleges gyakorlat, ahol a bóják legázolása volt a cél. Népszerű és sikeres feladat. Igyekeztünk minden kérést teljesíteni, így volt nyílt vízi fürdés a fordulók és halzolások gyakorlása mellett. Majd még épp időben átöltöztünk, így jöhetett a jól megérdemelt ebéd.

Az ebéd ma gyümölcsleves, amit csirke husis tarhonya követett. Több év tapasztalata, hogy az utóbbival nem nagyon lehet hibázni a gyermekétkeztetés terén.

A csendes pihenőt az árnyékban töltöttük, miközben teszteltük a srácok frissen szerzett vitorlás-tudását.

Mivel a kánikula továbbra is tombolt, így a legelviselhetőbb hely a Balaton lett. A még mindig  friss északi szél  tompította az amúgy igen intenzív nyarat. Jutott mára hínár szedés, árboc döntögetés, borulás és kikötői fürdés, illetve a hozzá kapcsolódó izgalmak – nos, kijelenthetjük, hogy ma sem unatkoztunk.

Kicsit késve érkeztünk vissza a kikötőbe, majd leszereltünk befaltuk a gyümölcsöket, a müzli szeleteket és persze értékeltünk.

A visszacsatolás után érzékeny búcsút vettünk egymástól. Pénteken a tábor utolsó napja következik, melynek délutánján – ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk – megmutatjuk a szeretteinknek, mit is tanultunk a héten.

Szöveg: Gabó, Rozsda

Fotó: Marci, Miki, Kati, Gabó, Gál Zoltán és Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!