Katamarán Suli tábor 2020. július 6-10. harmadik nap

Katamarán Suli tábor 2020. július 6-10. harmadik nap

Katamarán Suli tábor 2020. július 6-10. harmadik nap 2560 1944 Katamarán Suli

Elérkeztünk a hét középső napjához ami parádés időjárást is hozott nekünk.

A hétfői kánikula és a keddi haragos után ma igazán remek napunk kerekedett. Lovi is megérkezett, aki átvette a stafétát Rozsdától, így a hét további részében az ő keze alatt finomodik a társaság katamarános tudása. A nebulóink jó része visszajáró, így sokaknak szerencsére nem kellett bemutatni.

A reggeli érkezés után a szokásos reggeli torna következett. A kis átmozgatás a még alvó csemetéket is felrázza. Mivel az előző két nap elég hektikus volt, így ma sikerült először fix hajóbeosztást kialakítani.

Szokás szerint minden hajóba jutott egy tapasztaltabb vitorlázó és kezdő is, így mindenki biztonságban szelheti a habokat a fürge kishajókon.

9 hajóval szálltunk vízre az igen friss nyugati szélben. A hullámoknak és a száguldásnak köszönhetően páran gyorsan átfáztak, ám ezt hamar orvosoltuk. A megfelelő öltözék kiválasztása nem ismeretlen probléma a gyerekek körében. Félszeles pályán szaladgáltak a kishajók, és szerencsére mindenki remekül megküzdött az elemekkel, délelőtt csupán egy borulás volt.

Partra érkezést követően, átöltözés és jöhetett az ebéd. Krumpli leves és sült csirkecomb rizibizivel volt a menü. A leves nem mindenki tetszését nyerte el, ám a csirkecomb mind egy szálig elfogyott. Ebéd után egy kis csendes pihenő után jutott idő egy kis fürdésre, ping-pongra. Többen azonban a babszákokat és az árnyékot választották.

Délutánra szerencsére a szélhelyzet mit sem változott. Hamar vízre szálltunk és a délelőtti hibákat megbeszélve ismét megtámadtuk a pályát. A srácok remekül vették az akadályokat. Azért egyeseknek „megfájdult a hasa” és hasonló apróságok, de ezt a küzdelmes időkben már megszoktuk. Ilyenkor némi rábeszélés, vagy pihenés utána a motorosban azért nagyjából mindenki szeretne azért menni még pár kört.

A mini katamarán falka azért persze fáradt is közben, amit bizonyított jó pár borulás is. A hajók felállításának folyamata mindig a legelső napi penzum a Katamarán Suliban, így ezzel nem volt semmi gond.

A délután gyorsan elrepült. A partra szállás, leszerelés után megbeszéltük a vízen tapasztalt hibákat, amiket remélhetőleg holnap kiküszöbölhetünk. A kis csapata fáradt tekintete elárulta, hogy hasznos, tartalmas napon vagyunk túl. Remélhetőleg a maradék két napon hasonló időben lehet részünk.

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!