A mai nap pazar szél volt, délelőtt és délután is kedvünkre vitorlázhattunk.
Az átmozgató bemelegítő torna után a hajós etikettet tekintettük át, és felelevenítettük az élesedés és leejtés közötti különbséget, valamint a vízből mentés szabályait. Ezeket az elméleti ismeretek a délelőtt során gyakorlatban is megnéztük, természetesen a bajbajutottakat színes kis labdákkal helyettesítettük – így azért mókásabbnak tűnik! Ezután megnéztük, van-e víz a Fűzfői öbölben is egy laza túrával igazoltuk ezt a feltételezést.
Gyorsan partra érkeztünk, ahol meg is kaptuk a sárgaborsó levest és a rakott kelt- talán nem ez volt ma a kedvenc ebéd, de szerencsére kipótoltuk banánnal, almával, müzlivel. Csütörtök van: a csendes pihenő ilyenkor már igazán csendes, a fiatalok kihasználják a babzsákok biztosította pihenési lehetőségeket.
Délután pazar felhők és remek szél várt minket, a bemelegítő félszeles pálya után egy 3 futamos pályaverseny vette kezdetét, melyet a 16-os topázok versenyében Ádám, Peti, Karesz, a 12-es topázok versenyében az Anna és Péter hajója győzedelmeskedett. A pazar játékos délutánt borulásokkal zártuk, értékeltünk, uzsonnáztunk, majd kiosztottuk a jól megérdemelt díjakat, a tradicionális Pilóta kekszet és a Team Kaáli rajongói pólókat.
Elköszönés előtt még ettünk egy fagyit, majd reggelig könnyes búcsút vettünk egymástól.
Izgatottan várjuk az utolsó napot és a kettőkor kezdődő szülői bemutatót, amikor megmutatjuk, mit is tanultunk a héten.
Kép és szöveg: Nyerges tanárnő