Katamarán Suli haladó (nagykamasz) tábor 2023. június 19-23. második nap

Katamarán Suli haladó (nagykamasz) tábor 2023. június 19-23. második nap

Katamarán Suli haladó (nagykamasz) tábor 2023. június 19-23. második nap 1600 1064 Katamarán Suli

Sajnos ma is kánikula szerű reggelre érkeztünk.

Már-már július közepét idézi a nap ereje. Szél semmi, pára annál több. Azért tartottunk némi nap indító reggeli tornát, hogy mindenki megérkezzen testben és lélekben is. Amíg ezzel és a szereléssel végeztünk némi breeze alakult a part közelében, ezt kihasználva gyorsan kiindultunk.

Velünk tartott egy forgató csoport is akik a mentőmellény viselés fontosságáról készítettek riportot az Almádi strandon. A lényeg hogy a Balaton különböző strandjain cégek szponzorációjából, kihelyezésre kerültek mindenki által ingyenesen használható mentőmellények. Becsülendő a szándék és a tett is.
Szóval ha már kint voltunk elkezdtük a cirkáló szakasz megismerését is. Majd miután ez egész jól ment mindenkinek, így előkerülhettek a gennakerek.

Sok körre nem volt lehetőségünk mert, sajnos az égiek nem kényeztettek minket több széllel. Így nem tehettünk mást lassan csorogva így a part felé vettük az irányt.  Az ebéd után – ma káposzta leves volt, tejszínes zöldborsós csirkemellel, rizs körettel – a mai aktív csendes pihenő kicsit hosszabbra húzódott hiszen a víz teljesen kisimult és totális szélcsend telepedett a vízre. Így a vitorlázás helyét átvette a SUP, a pancsi, a röplabda és a ping pong.

A délután második felében még átvettük az öt alap csomót amit mindenkinek ismerni kell. Bikára kötés, palstek, szorító nyolcas, kötélvég nyolcas és a reff csomó. Azt hiszem ezekkel bárki kihúzhatja a vitorlázó karrierje nagy részét.

A hajók leszerelése után, még megtartottuk szokásos napi értékelésünket, majd elbúcsúztunk a srácoktól. Sajnos holnapra sem ígérnek sok szelet, reméljük most az egyszer tévednek a meteorológusok
kép és szöveg: Lovi

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!