Katamarán Suli tábor 2022. augusztus 8-12. első nap

Katamarán Suli tábor 2022. augusztus 8-12. első nap

Katamarán Suli tábor 2022. augusztus 8-12. első nap 2000 1068 Katamarán Suli

Hétfő – Hűvös kezdet

A szokásos nyári kánikulából egy hidegfront varázsolt optimális klímát! Néhány eheti lurkónkak még újszerű dolog az ilyen időben való vitorlázás.

A megszokottaknak megfelelően 9 órakor találkoztunk e heti vendégeinkkel, akik vegyes tudásszinttel érkeztek a Katamarán Suliba. Kati, Lizi, Luca, Rozsda és Gabó irányította a gyerekeket az első, egyben ismerkedős napon, így lett garantált egy igazi kis dzsembori.

Az alapvető ismeretek, szabályok bemutatása után sor került közelebbi ismerkedésre, majd felmértük a gyermekek úszás tudását is, hogy konstruktívan kezdődjön a szórakozás. Ezután bejártuk az almádi telephelyet és kicsit ismerkedtünk a motorosokkal, stéggel, sólyával, madarakkal, vízzel, nádassal. Majd nagyon sokat a kis katamaránokkal, hiszen a hét vége felé már muszáj lesz ismerni annak részeit, tartozékait. Az ebédet ezúttal is helyben oldottuk meg: A borsóleves és a másodiknak tálalt rántott húsi, főtt burgonya és vegyes saláta elég jól fogyott.

Az ebéd után pihenés és játék következett majd elkezdtük felszerelni azokat a Topaz 12-es és 16-os katamaránokat, amelyekkel ma vitorláztunk. Átbeszéltük az alapvető irányokat és azt, hogy mi a teendő borulás esetén. Az időjárás kellemes volt az első napra: fátyolfelhő és közepes, olykor tanulós szél. A gyerekek felöltöztek, bekenték magukat napkrémmel, felvették a mentőmellényt és a bukósisakot, amelyek kötelező biztonsági elemek a katamarán oktatásban.

Ezután kivitorláztunk a nyílt vízre és megismerkedtünk a vitorlázás alapvető rejtelmeivel, a félszelezéssel, ami a friss szélben fröcsögős élménnyel szolgált. Egészen jól ment a srácoknak. A vízről kiérve gyümölccsel és értékeléssel zártuk a mai napot, ahol a fiatalok elmondhatták mi tetszett a mai napban és mi nem.

Szöveg: Gabó
Fotó: Nyerges tanárnő

#KatamaránSuli
#TeamKaáli
#Balatonalmádi

Érdekelnek az új táborok, események?

KÖVESS

MINKET!

Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
Telefon : +36 30 555 91 69
Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!