Katamarán Suli tábor 2022. augusztus 8-12. ötödik nap

Katamarán Suli tábor 2022. augusztus 8-12. ötödik nap

Katamarán Suli tábor 2022. augusztus 8-12. ötödik nap 2000 1025 Katamarán Suli

Parádés Péntek

Péntek reggelre a Katamarán Suli nebulói már kifáradtak. A kis tanítványaink kissé meggyötörten érkezetek ma reggel. Mivel ma nem jött Lizi, ezért Dani és Peti hathatós segítségével ejtettük meg az ébresztő, átmozgató gyakorlatokat.

A Fűzfői-öbölből érkező észak-keleties szél kellően vonzónak tűnt, ezért hamar felszereltünk, letesztelve azt is mennyire önállóak ebben a jártasságban a gyerekek.

A vízen mozgalmas program várt ránk, kicsit túráztunk, fürödtünk, vontáztunk, de csak a vitorlás etikett keretein belül. Bementünk ismét a nádasba teknősbéka nézőbe, majd voilá, újra a Balaton hatalmas vízfelületén próbálkoztunk a megannyi haladási iránnyal. Próbáltunk csillag alakzatot formálni a gyerekekkel, amikor a szél kissé alábbhagyott, kisebb-nagyobb sikerrel járva.

A meglehetősen aktív délelőttöt követően az étkezésre helyeztük át a hangsúlyt. Az ebéd ma lencsegulyás és magyaros palacsinta volt, különféle hagyományos ízekkel fűszerezve. A csendes pihenőt kikötői fürdéssel töltöttük ki. Megnéztük azt is, ki tud a vízből indulva magasabbra mászni a daruról lelógó kötélen, így sajnos ma nem kerültek elő a petanque golyók sem, pár tanulónk nagy bánatára.

Délutánra szülői bemutatót terveztünk, ám mivel a szél teljesen elfogyott, jöhettek a látványos borulások. Ezután a szülőkkel közösen leszereltük a mini katamaránokat és rátértünk a díjkiosztóra. A Katamarán Suli a Magyar Vitorlás Szövetség által akkreditált intézmény, és ennek keretein belül minősítjük is a tanítványainkat. Az oklevelek, és a Katamarán Suli pólók mellett kiosztásra került a heti külön díjunk is. Minden Katamarán Suli hetében megszavazzuk az „önmagához képest legtöbbet fejlődő tanítvány” címet, melyet egy LEGO katamaránnak jutalmazunk. Naná, hogy Katamarán Suli kékben. Ezt Léna nyerte el, ezúton is gratulálunk!

Külön köszönet jár a szülőknek is, akik ránk bízták ismét a szemük fényét.

Szöveg: Gabó
Fotó: Nyerges tanárnő

#KatamaránSuli
#TeamKaáli
#Balatonalmádi

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!