Katamarán Suli tábor 2019. június 24-28. – ötödik nap

Katamarán Suli tábor 2019. június 24-28. – ötödik nap

Katamarán Suli tábor 2019. június 24-28. – ötödik nap 1600 975 Katamarán Suli

Péntek, az első táborunk zárónapja – száguldás, borulás és sok vidám akció társaságában telt. No és persze értékeltük és jutalmaztuk is a heti teljesítményeket.

Péntek reggelre – ha jól dolgoztunk a héten – a Katamarán Suli tanítványai bizony kifáradnak. Mi pedig nem tétlenkedtünk az elmúlt négy napban, minek köszönhetően a nebulóink kissé meggyötörten érkezet ma reggel. Nem volt mit tenni, bevetettük Hajni reggeli testi-lelki ébresztő átmozgató kismama gyakorlatait, bízva abban, hogy srácaink lélekben is megérkeznek hozzánk. Bejött.

A friss északi szél kellően vonzónak tűnt, így a felszerelést nem kellett sürgetni. Legnagyobb örömünkre a felelősség érzése is tetten érhető lett hévégére a csapatban. Az olykor 12-16 csomós szél elgondolkoztatta a Nacra 17-es hölgyeket és igen bölcs döntést hoztak. Külön köszönet nekik a legkisebbek parti és vízi támogatásáért. A vízen sokkal mozgalmasabb program várt ránk, mint terveztük, ezt így utólag már kimondhatjuk. Az egy dolog, hogy a szél némileg erősebb volt a vágyott értéknél, de a lengése sem segítette az elszánt katamarán falkát. Talán nem meglepő, de a legprofibb hölgyek kivételével minden párosunk legalább egyszer eldobta a mini katamaránját. Sőt, a rettenthetetlen trió még iszapmintát is vett az Alsóörs előtti vízterületről, Naná, hogy ilyen körülmények között az eredetileg tervezett programon korrigálni kellett. Hiába a két motoros, a VHF kapcsolat minden Katamarán Sulis bárkán, ha a nebulók zöme úszik, akkor bizony újratervezés lép életbe.

Megszületett a döntés, a harcos időszakot követően a békés étkezésre helyeztük át a hangsúlyt. Az Alsóörs Marina étterme ma igazán csemete kompatibilis gulyáslevessel várt minket, amit grízes tésztával tetéztek, nem is maradt sok belőlük. A csendes pihenőt szellemi épüléssel töltöttük a klímával felszerelt oktatóteremben. Közkívánatra vitorlás kvíz keretei között győződtünk meg a tanítványaik felkészültségéről, ami mindkét fél számára megnyugtató eredményt hozott.

Délutánra szülői bemutatót terveztünk, de a még mindig forgolódó pöffös északi szélben kockázatos vállalkozás lett volna. Nem volt mit tenni, a szülőkkel közösen leszereltük a mini katamaránokat és rátértünk a díjkiosztóra. A Katamarán Suli a Magyar Vitorlás Szövetség által akkreditált intézmény, és ennek keretein belül minősítjük is a tanítványainkat. Az oklevelek, a Black Jack makettek és a Katamarán Suli pólók mellett kiosztásra került a heti külön díjunk is. Minden Katamarán Suli hetében megszavazzuk az „önmagához képest legtöbbet fejlődő tanítvány” címet, melyet napszemüveggel kombinált karóra csomaggal jutalmazunk. Naná, hogy Katamarán Suli kékben.

Köszönet jár a szülőknek, hogy legféltettebb kincseiket ránk bízták egy hétre. Elismerés illeti Hajnit és Katit a szakszerű nappali és esti gondoskodásért. Végül, de nem utolsó sorban köszönjük a tanítványaink türelmét, lelkesedését és kitartását – eseményekben gazdag hetet töltöttünk együtt.

Szöveg: Rozsda

Fotó: Nyerges Kati, Fövenyesi Irén, Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!