Katamarán Suli tábor 2019. június 24-28. – negyedik nap

Katamarán Suli tábor 2019. június 24-28. – negyedik nap

Katamarán Suli tábor 2019. június 24-28. – negyedik nap 1540 1024 Katamarán Suli

Tiszta erőből nyár, Balaton, meleg szél és katamarán tesztek jellemezték a negyedik napunkat. No meg egy kis hajójavítás.

Nem csalódtunk az időjósokban ma sem, igazán bejött, amit súgtak nekünk. A füllesztő meleg ellenére remek délnyugati szélben kezdtük a napot. Sokat nem tétováztunk a parton, sebesen felszereltünk és kihajóztunk. A friss szél azért okozott némi meglepetést a Katamarán Suli tanítványi körében. Kiderült, hogy van, aki gyengébb balatoni szeleket kedveli, és a pöffös száguldás nem az erőssége. Persze arra is fény derült, hogy hiába pici valaki, ha erős szélben helyén van az esze, a szíve és persze a keze szorosan és jól bánik a kormányhosszabbítóval. A Katamarán Suli történetének legmakacsabb ikerpárja is belátta a negyedik napra, hogy ha az ideális méret a Nacra 15 számukra, akkor bizony kér kihívni maguk ellene a sorsot. Hiszen a természet erős, és ha úgy tartja kedve, elviszi a bummot is.

A tanulságos és kimerítő délelőtti katamaránozást az ebéd követte, szerencsére jó szorosan. A mai menü paradicsomleves volt, amit grill csirkecomb követett burgonya pürével. Jól fogyott, szó se róla.

A hőmérsékletre és az UV sugárzásra való tekintettel a mai csendes pihenő hosszabb és halkabb volt az átlagosnál. Nemhiába, már csütörtök van, kezdik megérezni a tanítványok a mini katamaránok hatását. Ám nem is mi lennénk, ha a tovább frissülő északnyugati szélben nem hajózunk ki a szunnyadás után.

A hajóleosztásban is történetek változások. Meglepetésre a nagy kamaszok délután a Topaz 12-re voksoltak, elszánt ikreink pedig végre belátták, hogy a Nacra 15 az ő méretük, így fel is pattantak rá. A pöffös körülmények újabb száguldásokat hoztak magukkal, melyet olykor esések tettek változatossá. Nem is volt vele gond, hiszen kinek ne esne jól ebben a trópusi melegben csobbanni egy keveset. Kellemesen lefárasztottuk egymást, majd kihajóztunk.

A nap végére is maradt meglepetés, hiszen a Katamarán Suli öt éves történetének első Topaz 12-es hajóját akasztotta fel a fára Bálint, – lehet hogy megsütötte a fejét a Nap?! Természetesen ő is megmenekült, de a szokásos esti értékelésből nem maradhatott ki a kaland.

Szöveg: Rozsda

Fotó: Nyerges Kati, Rozsda

    Érdekelnek az új táborok, események?

    KÖVESS

    MINKET!

    Cím: 8220 Balatonalmádi, Neptun utca 13.
    Telefon : +36 30 555 91 69
    Email: nagy.r.attila@nanaboat.hu

    Jelentkeznél valamelyik táborunkba, eseményünkre? Töltsd ki az alábbi űrlapot!