Ránk virrad a péntek, az eheti Katamarán Suli záró napja. Ez mind az oktatóknak, mind a tanítványoknak különleges jelentőséggel bír, hiszen ekkor adunk számot a héten elsajátított tudásunkról, nem mellesleg…
részletekHajnalban komoly zuhi volt Balatonfüreden, így kivételesen úszásmentes reggel volt a Katamarán Suliban. Ám hogy változatosságban mégse szenvedjünk hiányt, Luca tartotta a bemelegítést, Balmaz az erősítést, és Botond a levezetést.…
részletekPárás, kissé hűs, ámde mosolygós szerda virradt a Katamarán Suli tanulóira. Ahogy az már felénk lenni szokott, tornáztunk egy keveset Lucával, majd Boti meditációs percei következtek. Meglepően jól vették a…
részletekEz a reggel pont úgy indult, ahogy a mesében egy nebuló elképzelné egy vitorlás sulis tábori reggelét. A nap sütött, a nyári szellő lengedezett, a Balaton pedig már bársonyosan hívogató…
részletekÚj hét, új kalandok a Katamarán Suliban. Hiába az esős idő, a lelkesedés és a jó kedv továbbra is velejárója a mindennapjainknak. A reggel kivételesen hosszú ismerkedéssel telt, hiszen a…
részletekElső nap Ez a nap is eljött – és bevallom nagyon vártuk. A Katamarán Suliban már hagyomány, hogy amint véget ér a Kékszalag, mi máris az utánpótlásnak szenteljük minden figyelmünket.…
részletekAz első tábor véget ért Fantasztikus egy hét van mögöttünk, de szerencsére a mai napra is jutott meglepetés, és szél is a Katamarán Suliba. Már kora reggel alig fért a…
részletekSzép az élet – hiszen vidám csemetékkel szikrázó napsütésben virradt ránk a reggel. A változatosság kedvéért most a reggeli úszással kezdtünk, és csak ezután következett a már méltán népszerű „Luca…
részletekSzikrázó napsütés, mosolygó gyermeki arcok, melegedő Balaton – mi bajunk lehet. Közkívánatra a szerdai napot úszással kezdtük, hiszen a víz hőmérséklete már lehetővé tette a korai pancsolást. Aki sikerrel tette…
részletekNagyon el vagyunk mi kényeztetve – remek csapatunk van, finom falatokat kapunk és hihetetlen kellemes időjárásban van részünk. Nem tagadom, a második nap is fantasztikusra sikeredett. Reggel, ahogy az már…
részletekEz a nap is eljött – és bevallom nagyon vártuk. A Katamarán Suliban már hagyomány, hogy amint véget ér a Kékszalag, mi máris az utánpótlásnak szenteljük minden figyelmünket. Ahogy tapasztaltam,…
részletekA tavalyi első alkalomhoz hasonlóan idén június 9-én, csütörtökön is a Magyar Vitorlás Szövetség a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával, a Balatonon, Fertő-tavon, Velencei-tavon és az Orfűi-tavon, egyidőben 17 vitorlás egyesület részvételével szervezte meg a GO BOATING napot.
részletek